4. Margaréta csoport

Csoportunkba 3-tól 6-7 éves korig járnak a gyermek. Így természetes, hogy testvérek és unokatestvérek is járnak egy csoportba. Csoportunk gyermekei igen befogadóak. Mindenkivel megtalálják a közös hangot.  Nincs olyan gyerekünk, aki peremhelyzeten lenne. Fontos, hogy gyermekeink biztonságban érezzék magukat, ami megfelelő napirenddel és olyan szokás- szabályrendszer kialakításával értünk el ami figyelembe veszi az életkori sajátosságaikat és egyéni képességeiket. Tevékenységeinket/ foglalkozásainkat úgy alakítjuk, hogy játékos formában tudjuk őket újabb tapasztalatokhoz és ismeretekhez juttatni. Projekt hetekben is dolgozunk amiben igen sok segítséget kapunk a szülőktől. Saját zárt facebook csoportunk is működik, amit mi kezelünk. Csoportunkban a mozgásjáték, illetve a MOZGÁSKOTTA rendszert is napi szinten alkalmazzuk. Minden nap az egészséges életmódot erősítjük azzal, hogy gyümölcsöt is eszünk ( a szülők segítenek ebben is). Saját profilunkba még beletartozik, hogy ünnepeljük a jeles napokat, világnapokat, hagyományinkat folyamatosan alakítjuk. Ami plussz nálunk, hogy ZÖLD jeles napokat is tartunk, ilyenek többek között: Európai Hulladékgyűjtési hét, Állatok világnapja, Madarak és fák napja, Nemzeti Parkok napja… Mivel gyermekeink legfőbb tevékenysége a játék, minden játékfajta előfordul a mindennapi életünkben. Kiegészítőket készítünk egy-egy játékhoz és fontos számunkra, hogy a dekorációkat is lehetőleg a gyermekekkel közösen készítsük.

Copyright © 2019
Szent Piroska Katolikus Óvoda

Design & CMS by PCDJ.hu